13.rész

 Ezt a részt drága új szerzőnk írta, aki nem más mint CATLYN BIERSACK!

//Alice szemszöge//
Elkezdődött a buli. Sok banda van itt, meg pár jött-ment cicababa akik folyton az egyik fiún lógnak, de mindegy. Mindenki táncolt, kivéve én. Én ott ültem a konyhapult mellett és ittam a jó öreg Jack Daniel’s-t. Eltelhetett 1óra is mire észbe kaptam, hogy jó lenne odavágódni valakihez és táncolni, hiszen ez egy buli és buliban nem szokás egyedül ülni és piázgatni. Így is tettem. Leszálltam a székről és befurakodtam a tömeg közepébe ugyanis voltak olyanok, akik egyedül táncoltak. Oda mentem valamelyikhez és szépen stílusosan, beleordítottam a képébe, hogy ő most velem fog táncolni.A hölgyemény (legalábbis azt hiszem) csak szépen belenevetett a sminkelt arcomba amin ezennel nyálpakolás lett, mint valami jó kiskutya, engedelmeskedett és így már együtt lötyögtünk a táncparketten, azaz a házam nagyszobájában. Szegény csaj eléggé be lehetett rúgva mert minden 2. lépésénél megbotlott. Nekem kellett elkapni őt.  Mikor már elegem lett kerestem mást, és hát így szépen sorjában végigmentem az összes bandán. Kíváncsi vagyok hova tűnt így el Juliet. Mikor, még délután megérkeztünk hűlt helye sem volt. Eltűnt a pasiaival együtt, de ezek után nem is baj.
Már mindenkivel táncoltam. Ha lehet azt táncnak mondani amit műveltem. Póló nélkül, rádőlve a társamra, ha úgy esik A nyelvemet felderítő útra küldöm, bárki is legyen az illető akivel táncolok. Eléggé sokat ittam ahhoz, hogy magamon kívül legyek, és ne fogjam fel mi történik körülöttem. Ami, rám nem nagyon vall. Oké, beszoktam rúgni, de ennyire mint most hogy melltartóban szaladgáljak ide-oda, és így táncoljak…  CC-vel voltam amikor, hirtelen felindulásból lecsókoltam volna, ami nem is lett volna baj ha nem lennék ennyire berúgva, és nem dülöngélnék jobbra-balra. Szerencsésen nem a szerelmem száját hanem azt a pontját találtam el ahova a nap nem süt be. Na igen. Hogy miért? Mert már így is alig álltam a lábamon és valamelyik idióta tánc közben meglökött, így sikerült megbotlanom. De így szegény szerelmem nagyot éghetett mindenki minket néz, az oké hogy én nem voltam józan, de Ő nagyjából az volt. Gyorsan felálltam. Rá sem nézve bocsánatot kértem tőle, közben a hajamat birizgáltam, hogy ne legyen észrevehető a pír az arcomon. E jelenet lezajlás után szükségem volt egy szál, sőt 5 szál cigire. Meg sem várva válaszát felsiettem az emeletre, hogy kérjek Annától egy kis mérget. Általában mindig van nála. De aztán kitudja..  Mindegy, én ma mindenképpen szerzek magamnak bagót. Kevesen tudják rólam hogy szívok. Pontosabban csak a Bartosném tudja , senki más. Benyitottam Alice szobájába láttam beszaladni ide Anna-t, de ami bent fogadott… An és Andy az erkélyen csókolóztak A Barátnőm hercege épp a pólója alatt matat valamit. Másodpercek alatt becsuktam az ajtót, hogy még véletlenül se lássak semmi olyasmit. Most hogy így Anna kilőve meg kell néznem nem-e akad nálam is e egy szál. ha nincs el kell mennem a közeli éjjel-nappaliba. Győzött a kisbolt. Így hát fogtam magam, újra lementem a földszintre, keresztül a tömegen, be az ebédlőbe onnan pedig a konyhába ahol a szabadság kapuja vár, csak rám. Kiosontam a hátsó ajtón és már futottam is a bolthoz, mindezt egy szál melltartóban és egy pulcsiban (persze alul normálisan felvoltam öltözve). De egy dologgal nem számoltam. A sötéttel. Nekirohantam a kertkapunak, ez által beverve a fejem a kemény vasba. Bármennyire fájt is, nem volt időm arra hogy pátyolgassam. Küldetésem volt. Mégpedig az, hogy az agyam mi hamarabb nikotinhoz jusson bármi áron. Átmásztam a kerítésen, mint valami szökésben lévő rab, és belevetettem magam az éjszakába. Csak futottam futottam és futottam. Még a piroson is átmentem. Őszintén, nagyon meglepődtem saját magamon. Nem szoktam ilyen lenni, és ez megrémít. A buli kezdete óta nagyon más vagyok, és az a legrosszabb, hogy nem tudom miért. A gondolatmenetemből egy bájos női hang ébresztett fel.
-Segíthetek valamiben? – Már a boltban voltam, és a cigarettákat nézegettem. Észre sem vettem hogy bejöttem. Felpillantottam a hölgyre. Egy 40-es éveiben járó nő volt. Barna, hosszú göndör haja lófarokban omlott vállára. Sötétzöld szemeivel pásztázta megnyúzott arcomat, ami ebben a pillanatban öltött magának holt fehér színt. Az eladó teljesen úgy néz ki mint a rég elhunyt nénikém. Aki mindig ott volt nekem a bajban, és segített. Csak egy gond van. Őt 5 éves koromban elveszítettem. – Valami gond van kisasszony? Olyan sápadt lett hirtelen!
-Nem elnézést! Semmi baj. Csak..csak… Sajnálom mennem kell! – Mondtam, majd szélvész módjára süvítettem ki a boltból. És már megint az utcán bolyongtam, csak most céltalanul. Nem! Nem akarom! Nem akarom hogy előtörjenek a rég elfeledett emlékek. Nem akarom megint átélni azt a szörnyűséget amit akkor. Akkor amikor meghalt Ő.

// Visszaemlékezés//
5 éves voltam, amikor anyuék már megint kiraktak az utcára, hogy keressek nekik egy kis pénzt. Természetesen piára. Én mint „Jó” és „szót fogadó” kislány sétálgattam az utcákon. Elmentem a parkba, ahol egy néni galambokat etetett. Oda menetem hozzá.
- Néni?! Én is etethetem a galambokat? – kérdeztem.
- Szervusz kicsim! Persze, gyere csak! – motyogta kedvesen az öreg néni, majd öntött egy kevés magot a kis tenyerembe. Dobtam nekik egy keveset és néztem ahogyan felcsipegetik, majd amikor elfogyott dobtam nekik egy újabb adagot. Ez így ment egész addig míg a néni meg nem szólalt.
- Jól van aranycsillagom. Én elindulok hazafelé. Neked is ideje lenne már menned. Nem tudhatod milyen alakok ólálkodnak errefelé! – mondta a néni teljes komolysággal. Ha tudná hogy mi vár engem otthon… Szépen bólintottam egyet, és elindultam valamerre nem tudom merre, csak mentem. Egyenesen előre. Mind két oldalamon házak és házak. Mintha nem is ugyan abban a városban lennék, de valahogy mégis. Olyan ismerős volt már egy csomószor járhattam itt, mégse tudom hol vagyok. Egyszer csak beugrott. Ez az utca a park alatt fut el, két utcányival lejjebb. Itt lakik a nénikém is. Elkezdtem futni a háza felé. Nagyon boldog voltam hogy újra láthatom Őt. Rég nem láttam. A szüleim megtiltották hogy átmenjek hozza, igaz ennek ellenére mindig átszöktem. És meg is lett az ára. Addig vertek amíg mozogtam.
Épp hogy alig tudtam megállni a ház előtt a nagy lendülettől. Nem tudtam gondolni semmi rosszra, de ilyenkor ki tudna? Mosollyal az arcomon nyitottam be a házba, de amint megláttam Mi van ott bent, a mosoly azonnal lefagyott az arcomról.
//Visszaemlékezés vége//

Épp átrohantam volna egy piros lámpán, ahol ezrével száguldoznak az autók nem rá sem hederítve arra, hogy esetleg elütnek valakit. Egy kéz visszarántott a biztos halálból. A kéz tulajdonosa, pedig az én szerelmem, Christian. Azon pillanatban megfordultam, nyakába aggattam kezeimet, fejemet pedig a mellkasába fúrtam, így engedtem szabad utat könnyeimnek. CC visszaölelt és mikor észrevette, hogy sírok próbált nyugtatni, nem sok sikerrel. A közelben volt egy pad odavezetett és leültetett rá. Én továbbra is csak öleltem a hercegemet és patakokban folyattam a könnyeimet. Ebben csak az volt a rémisztő hogy nem csak Ő nem tudja hogy miért sírok, de még én magam sem. Talán azért mert meghalt Elen. A nénikém halála lesokkolt. Főleg ami ott volt a házban. Nagy trauma lenne egy felnőttnek, nemhogy egy kisgyereknek. Ott ültünk az éjszaka közepén, egy padon, egymás karjai között és beszélgettünk. Sikerült megnyugtatnia. Már a menyire… Még nem kérdezett rá hogy miért sírtam, amiért hálás is voltam neki. Nagyon. De ismétlem, még nem.
-És.. megkérdezhetem, hogy miért futottál el? – erre a kérdésére nem válaszoltam. Hogy miért futottam el? még én magam se tudom. Szeretem Christiant. Ő is szeret engem. Akkor meg? Látta rajtam hogy be vagyok rúgva, mindenki be volt rúgva. És én mégis.. mégis elfutottam. De az már a múlt. Nem tudom megváltoztatni. Csak alakítani, formázni rajta, hogy ne annak tűnjön ami. De ezen nem lehet. Ezt úgy elcsesztem ahogy csak lehet.  – Alice !! Hahó!! Szerelmem!! Figyelsz rám??
- Öhm.. Bocsi! Elbambultam. Légy szíves mond még egyszer! – kérleltem az én CC-met
- Azt látom.. Csak annyit mondtam hogy ha nem szeretnél ne válaszolj. – Erre csak még szorosabban magamhoz húztam, és nem engedtem az ölelésből. – Annyira jó, hogy itt vagy nekem. Szeretlek!
- Én is örülök, hogy vagy nekem! Szeretlek! - és megcsókolt. De ezúttal senki se lökött meg. Ez volt az eddigi legtökéletesebb csókunk. De, ahogy minden másnak, ennek is vége szakad egyszer. 
El kellet válnunk egymástól, a levegő hiány miatt. Még egy ideig néztük egymást, mikor feltámadt a szél és így nem enyhe szellő lengte be a várost, hanem erős orkános viharos szél. Elkezdtem fázni. Ez CC-nek is szemet szúrt, de hát kinek nem úgy remegek mint a nyárfalevél. Rám terítette a dzsekiét, amit nem hagyhattam szó nélkül.
-Nem! Vedd csak szépen vissza. Még a végén megfázol, és azt nem akarom!!
- De így meg te fogsz megfázni, és az még rosszabb lenne.
-Nem baj! Akkor is vedd szépen vissza.
- Rendben! – motyogta teljes szomorúsággal. – De akkor menjünk vissza!
-Uhum.. – most teljesen más. Nem bolondozik mint általában. Teljes mértékben komolyan beszél. Kérem vissza a régi bolond CC-t. Jutott eszembe egy gondolat. De.. Nem jó ez így. Habár örülnék ha egy kicsit bolondabb lenne, és viccelődne.  Visszamentünk a buliba, ami még javában zajlott. Bevágtattunk a házba, mert már esett, és mind a ketten csurom vizesek voltunk. Felrohantunk a lépcsőn, egyenesen a fürdőszobába. Mindenki minket nézett.