2015. június 27., szombat

20.rész

"- Nyugi, már csak 2 óra és ezalatt az idő alatt fel kell öltöznünk, ha kell sminkelni és bemelegíteni. - mondta CC. Mindezt megcsináltam és még egy negyed óra maradt a koncertig. Addig szívtam pár szálat. Mindjárt láthatom a szerelmem."

~ Anna szemszöge ~

Váratlan találkozás. Mit keres ez itt San Francisco-ban. Az az állat aki megerőszakolt. Blake Badrick. Nagyon nem hiányzott a pofája. Meglöktem egy kicsit Alice-t és felé mutattam.
- Nyugodtan menjünk el mellette mintha nem is láttuk volna. Gondolj Andy-re az a legegyszerűbb.
- Oké. Megpróbálom. - mosolyogva elmentünk mellette és volt annyi szerencsém, hogy nem vett észre. Remélem nem valamelyik koncertre jött, mert ha igen akkor hadd legyen akkora szerencsém, hogy ne találkozzak vele. Elmentünk még egy cukrászdába, mert a srácoknak is akartunk venni valamit. Bementünk még az egyik Starbucks-ba és vettünk kávét. Jó pár szatyorral indultunk is vissza. Én nem nagyon akartam, de Andy-ék koncertjét meg kellene nézni és ezért elhatároztam magam, hogy megyek. Visszaértünk és a buszba alkoholszagot éreztem. Odafordultam a bátyámhoz.
- Ki itta itt halálra magát? - kérdeztem miközben mutogattam. Elkezdte vakarászni a tarkóját.
- Kellin Quinn, soha többé ne igyál ennyit.
- Honnan veszed hogy halálra leittam magam? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Elkezdted vakarászni a tarkódat és ez nálad azt jelenti, hogy ideges vagy. 2 Lehet érezni a sok alkoholszagot és le van dobálva a ruhád a földre. Ha megszagolnám akkor biztos piaszaga lenne. Biztos, hogy nem egyedül ittál. Kivel?
- Andy-vel. - vallotta be és félrenézett.
- Jaaaj... Soha többet semmilyen okból kifolyólag ne idd le magad annyira. - megöleltem és ő visszaölelt.
- Akkor te pedig ne menj el, hanem beszéljük meg. Oké?
- Oké, de valamit akarok csinálni. Alice-nak ajándékba egy fényképet. Kérlek fényképezz le és onnantól majd én intézem.
- Értettem. - odaadtam neki a telefonomat és pózoltam.
A kartonra az van ráírva, hogy Aliina. Az Alii az Alice-nak egy régebbi beceneve és az én nevemnek a vége. Kiegészítjük egymást. Gyorsan visszavettem a szandált és elküldtem az egyik haveromnak aki majd elküldi ezt fényképként postán. Megmondtam neki, hogy 2 példányba csinálja. Kell egy nekem is. Ránéztem az órára és mindjárt kezd a BVB. Elmentem és beálltunk a bátyámmal a színpad szélére. A másik oldalon ott volt Al. Gondolom onnan fog jönni CC. Intett nekem, hogy menjek de inkább itt maradtam. Szerencsétlenségemre ott volt Matty is és ezért átmentem a másik oldalra azzal a kifogással, hogy Alice-hoz kell mennem. Át is mentünk hozzá.
- Te csaj. Szerinted miért intettem neked, hogy gyere ide. Az a Memphis May Fire oldala. Egyenlőre. - mondta és elnevettük magunkat. Visszanéztem és láttam, hogy lila foltos az arca az énekesnek. Na, jó én nem vertem be neki olyan sokat. Odafordultam a bátyámhoz.
- Miért annyira kék-lila foltos Mullins-nak az arca? - suttogtam neki.
- Utánad még Al és Andy is bevert neki elég sokat. Andy-t alig lehetett leállítani. - mondta miközben nézte a színpadot. Nosztalgiázott. A barátnőm fölött elnéztem és megláttam Andy-t. Olyan jól néz ki. Igen. Még mindig. Meglátott és odajött hozzánk. Pontosabban hozzám. Felvett és megpörgetett, aztán megcsókolt. Hosszú csók volt. Nem az a követelőző, hanem az a szeretlek, soha nem engedlek el.
- Ez nem azt jelenti, hogy megbocsájtok csak hiányoztál. - döntötte nekem a homlokát.
- Bocsi. - és megpusziltam a fejét. Én kicsi vagyok. Szegénynek, hogy lekellet hajolnia.
- Majd beszélünk, de nekem koncerteznem kell. - mondta és mögötte kiment Chris és útközben megcsókolta szerelmét. A hercegem még egy csókot lehelt az ajkamra és már ment is. Bejelentette magukat és már kezdték is a Fallen Angels-el. Jobban megnéztem Andy-t és a Fuck You, Mother Fucker-es ujjatlan volt rajta és a térdénél kivágott fekete nadrág. Én megsülnék benne. Jinxx, Ash  és CC meztelen felső testükkel elkápráztatták a közönséget. Ez Al szerelmétől már megszokott látvány volt. Jake-n egy Jack Daniel's-es ujjatlan és egy szaggatott gatya. Én Ash-ék pártját fogom és legyenek felül meztelenek, de Andy maradhat úgy. Befejezték a Fallen Angels-t és következett az In The End. Hogy legyen annyi örömük lefényképeztem mindegyikőjüknek egy elég fura arcát. Az In The End után a szerelmem odafutott hozzám és megcsókolt. De édes. Ezután jött a Wretched and Divine. Most a végén idenézett és rám mosolygott. Most vagy valamit csinált vagy tényleg örül nekem. De én bízom Andy-ben. Biztos csak hiányoztam neki. Jinxx vett egy nagy levegőt. Akkor most jön a Shadows Die. És a sejtésem beigazolódott. Ezután a Let You Down jött. Megláttam Bob-ot és elkértem tőle a Listát. A Listán rajta van, hogy melyik számokat játsszák el a koncerten. Utána jött egy kis szöveg és a Rebel Yell. A dal elején hozzám jött Andy megint és megcsókolt. Nyugi szívem. Én is szeretlek. Az I Am Bulletproof jött, Rebel Love Song, ezt a számot nagyon szereti a közönség, mert nagyon ordibálták. Szerintem még az Unicorn Stage-en is hallottak Ők vannak a legközelebb. Itt a szerelmemre nem is volt szükség. Nézegettem egy kicsit a közönséget és kiszúrtam Blake-t. Azt a kurva. Szóval tényleg a koncertre jött. Miért? Biztos észrevett, mert elég feltűnő, hogy engem néz az énekes, aki magában is feltűnő és hozzám jön. Nem foglalkoztam vele. Nem én vagyok a világ közepe. A gondolataimból a Nobody's Hero zökkentett ki. A dal közepén Andy lement a közönséghez és onnan énekelt. Amikor még nem találkoztam Biersack-al én is mit meg nem tettem volna azért, hogy megfoghassam a kezét. De most itt csókolózunk. Egy BVB koncertre elég nehéz VIP jegyet szerezni, mert elkapkodják. A koncertnek ezzel vége van. Ez volt az utolsó dal. Még el kell menni autogrammot osztogatni és interjúzni. Először a rajongók és csak utána jön Bryan Stars. Amíg a srácok autogrammot osztogattak én megnéztem, hogy kik vannak most. Az Unicorn Stage-en most kezdték el Vic-ék. A Monster Energy Stage-en a Silverstein. Journeys Left Foot Stage-en megy még két szám a Moose Blood-tól és jön a New Years Day. Journeys Right Foot Stage-en Juliet Simms. De jó, hogy itt van. Figyelni kell rá. Hard Rock Kevin Says Stage-en a Baby Baby most kezdte el. Utálom őket. Nem akarok elhamarkodott döntéseket hozni, de olyan buzisak. Az Ernie Ball Stage-en pedig elkezdte The Bunny The Bear. A Beatport Stage-nél ChrisB van. Akkor elmegyek megnézem Vic-éket és azután megyek Ashley-hez. Alice is jön velem. Az, hogy megyek Costello koncertjére az nem tetszett neki, de tudom, hogy ő is szereti őket.
- Andy, elmegyek megnézni pár koncertet. - súgtam oda neki.
- Oké, de siess vissza és ne hogy eltévedj.
- Úgy ismersz?
- Igen. - nevetett és megcsókolt. Az Army-k tapssal és ujjongással ajándékozott minket. Ezen is nevettünk és csak utána indultam. Al--ék is csókolóztak és őket is megtapsolták. Bob-tól kértünk VIP jegyet és mosolyogva indultunk el az Unicorn Stage felé. Kellin-ről el is feledkeztem. Mindegy biztos visszament a bandához. Odaértünk és odamentünk a színpad szélére. A Caraphernelia ment. A végén kihúzott engem a színpadra. A testvére Mike pedig Al-t húzta.
- Ők itt Anna és Alice. Ők a legújabb barátaink tapsoljátok meg őket. - és egy hatalmas tapsvihar jött - Anna Andy Biersack barátnője és Alice Christian Coma barátnője. - sok meglepett arckifejezés - És Anna még Kellin Quinn húga. - még több meglepett arckifejezés - Szeretném ha valamelyikőtök vagy mindketten velem énekelnétek a következő dalt. - Alice le is ment. Kösz csajszi.
- Akkor Anna bevállalod a testvéred részét? - kérdezte és én bólintottam egyet. A hangmérnök elém rakott egy mikrofont egy állvánnyal. Az állványra kötve hiszem, hogy szükség lesz. Elkezdődött a dal. Kivettem az állványból a mikrofont és eldobtam azt (az állványt). Ez szemmel láthatóan nem tetszett az embernek. Egy kicsit nehéz volt elénekelni, de megoldottam hisz én vagyok Kellin Quinn testvére. A közönség között észrevettem megint Blake-t. Na, ne. Most vagy paranoiás vagyok vagy tényleg ott van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése